Piszkavas

2018.dec.31.
Írta: Lancelot0 Szólj hozzá!

Szilveszter

Lassan elérkezett az év utolsó napja, ami igencsak bővelkedik babonákban.

Alább a legérdekesebb néphagyományokból válogattunk össze egy csokorra valót, hogy jól induljon az újév.

- A régi hiedelem szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor jövő évben sem szenvedünk hiányt. 
- Nem szabad baromfi húst enni, mert elkaparja a szerencsénket. 
- Újév napján ne vigyünk ki semmit a házból!
- Ezen a napon nem jó semmit kölcsönadni, se kölcsönvenni. 
- Szerencsét hoz, ha félig üres konyhai tartóinkat megtöltjük. 
- Eme napon tilos kivinni a szemetet is, mert kidobjuk vele a szerencsénket. 
- Érdemes rétest sütni, mert a boldogságot és az életet hosszúra lehet vele nyújtani.
- Az év utolsó napján tilos házimunkát végezni, például mosni, varrni, teregetni. 
- Amit viszont nagyon is szabad: lazítani, pihenni, barátokkal lenni!

Jó szórakozást a ma estére és az újévre minden jót kívánunk!

A foltos szalamandra

A foltos szalamandra a Kőszegi-hegység egyik ikonikus állata. Európában nagyon elterjed, és Magyarországon is több helyen fellelhető.

Esős időben a Kőszegi hegy erdeit járva akarva-akaratlanul is belebotolhatunk, bár jó rejtőző képessége miatt nehéz észrevenni. 15-20 cm hosszú állatka, leginkább a gyíkra hasonlít, de azzal ellentétben, nem a napsütötte helyeket, hanem az árnyékos, nedves környezetet kedveli. Ráadásul a fürge gyíkkal ellentétben kimondottan lassú, esetlen mozgású állat.

Színe mélyfekete, amin, fajtától függően más-más mintázatú lehet. Élénk színe figyelmeztetés, mivel bőre enyhén mérgező. Szereti a tiszta vizű patakokat, és a sűrű lomberdők menedékét. Általában éjjel aktívak, de ha szerencsénk van, eső után nappal is találkozhatunk velük.

Táplálkozásuk változatos. Férgektől a rovarokon át, szinte mindent megesznek. Télen visszahúzódnak, és csak tavasszal bukkannak elő újra.

A népi hiedelem szerint varázserővel rendelkeznek. A boszorkányok segítője, titkos famulusa. Tűzbe dobva képes eloltani a tüzet, a régmúltban pedig a méregkeverők is felhasználták főzeteikhez.

Valóban létezhet a Mikulás?

Jelenlegi tudásunk szerint a rénszarvasok egyik ismert fajtája sem képes repülni. Igaz, a kutatók szerint még kb. 300 ezer élő szervezetet kell tanulmányozni, hogy ezt biztonsággal kijelenthessük, de ezen élőlények többsége valamilyen rovar,vagy baktérium, így kevés az esély a felfedezésre! Ez a tény azonban nem zárja ki 100%-osan a repülő rénszarvasok létezését!

A világon jelenleg kb. 2 milliárd gyerek él (gyerek = 18 év alatti személy). A Télapó nem látogatja meg a muzulmán, hindu, zsidó és buddhista gyerekeket, ami a Télapó munkaterhelését 85%-kal csökkenti, tehát marad 378 millió gyerek. Háztartásonként átlagosan 3,5 gyerek van (a népszámlálási adatok szerint), ami 91,8 millió házat jelent.

Legyünk megértőek: a számoláskor feltételezzük, hogy háztartásonként legalább 1 jó gyerek van!

A Télapónak, a különböző időzónák és a Föld tengely körüli forgása miatt 31 órája van (és nem 24) arra, hogy az ajándékokat szétossza, feltételezve, hogy keletről nyugat felé halad. Ez másodpercenként 822,6 lakást jelent. Tehát lakásonként 1/1000 másodperce van arra, hogy megálljon, kiszálljon a szánból, leugorjon a kéményen, lerakja az ajándékokat, a kéményen visszamásszon, beszálljon a szánba és a következő házhoz menjen. Ha feltételezzük, hogy a 91,8 millió háztartás a világ különböző részein található, akkor az háztartásonként 1,2 km, összesen 121,5 millió mérföldet jelent. Ekkor még nem számoltuk bele azt, amit 31 óránként egyszer mindenképpen csinál mindenki, valamint a kikészített süti és a tej elfogyasztását.

Ez kb. 1000 km/s sebességet követel, ami a hangsebesség 3000-szerese. Összehasonlításképpen, a leggyorsabb ember által készített jármű, az Ulysses űrszonda mindössze 44 km-t tett meg másodpercenként. Egy hagyományos rénszarvas legjobb esetben is csak 25 km-t képes futni, azt is óránként, ha nagyon siet.

A játékok tömege egy újabb érdekes eredményhez vezet. Ha minden gyerek csak egy közepes méretű Lego csomagot kap (kb. 1 kg), az 321300 tonnát jelent, és akkor még nem számoltuk magát a Télapót, aki az állítások szerint igencsak túlsúlyos. A földön egy hagyományos rénszarvas maximum 150 kg-os terhet képes húzni. Feltételezve, hogy a "repülő rénszarvasok" ennél ügyesebbek és tízszer ennyit bírnak el, akkor is 214200 rénszarvasra van szükség, nem pedig 6-8-ra, ahogyan azt a szemtanúk állítják. A sok rénszarvas persze tovább növeli a szán súlyát, ami most már 353430 tonna. Megint csak összehasonlításként: ez a tömeg négyszer akkora, mint Queen Elizabeth hajó tömege.

Ha ez a 353430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000 000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el, (eközben 234 000 000 000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán ( a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A Télapót, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os Télapó esetén (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erő préseli a szán háttámlájához...

Azt hiszem, most már mindenki számára világos, hogy ha valaha létezett is a Télapó, már biztosan nem él; így a Penny parkolójában haknizó Mikulás pedig csakis átverés lehet!

Szerző ismeretlen

fotó: hirmagazin.sulinet.hu

Véleménycikk - Nindzsák

Már néhány hete, talán hónapja is sokunk sötétben megy dolgozni, majd sötétben is megy haza; a napfényes óráinkat a munkahelyen töltjük. Az oda-vissza utazás alatt viszont rengetegszer találkozunk egy egyre népszerűbb nemzeti sport űzőivel, a nindzsákkal!

Honnan ismerjük fel őket? Miután a nap lenyugszik, felöltik fekete kabátjukat, felveszik hátizsákjukat, majd a fejükre csuklyát húzva elindulnak fekete kerékpárjukon az sötétségben. Az ősi törvények szerint igyekeznek útjuk során mindvégig rejtve maradni, ezért meg sem fordul a fejükben lámpa, fényvisszaverő-prizma, láthatósági-mellény, vagy egyszerűen világos öltözet viselése. Persze a kezdők olykor hibáznak: néha megcsillan a pedál szélén elhelyezett narancssárga prizma.

A nindzsa lét viszont nem csupán az öltözékből áll: a mozgás kiszámíthatatlansága szintén az ősi tanítás része. Fontos, hogy semmiképpen sem szabad jelezni, útjuk merre halad. A kanyarokat hirtelen irányváltoztatással veszik be, a kereszteződésekben pedig nem szabad, hogy bárki is kitalálja, merre is igyekeznek. A nindzsa nagymesterek manapság is egyre csak tökéletesítik tudásukat: a zebrán szembe áttekerés, vagy út szélén az autókkal szemben haladás is elsajátítandó, új tanítások a kezdők számára. A tudást pedig szorgosan örökítik is: ezt látjuk, mikor mozdulataikat a hátul, gyerekülésben figyelő ifjú tanoncoknak is bemutatják.

Törvények ugyan vannak a nindzsák ellen (a KRESZ által előírt kötelező kerékpártartozékok: fehér színű első lámpa; vörös színű hátsó lámpa; vörös színű hátsó prizma; két, egymástól független fék; csengő; borostyánsárga színű küllő prizma, legalább az első keréken), de ne legyünk naivak: a törvényen kívüliek számára mikor volt visszatartó erő egy törvény...

Bár néha nem életveszélyesek, hanem bosszantóak is, én azért arra kérek mindenkit: vigyázzunk az ország nindzsáira!

A sokszínű tájékoztatás nálunk kiemelt fontosságú, így a következő napokban megemlékezünk a másik utcai harcosról, a fantomról is - avagy miért menő világítás nélkül autózni.

Az írás megosztásával hozzájárulsz, hogy minél többekhez eljussunk! :)

fotó: egriemma.blogspot.com

A jelen történelme - A szombathelyi főiskola

 

Tegnap egy egyetemmel kevesebb lett az ország. Ezzel senki sem nyert, ellenben mindenki veszített egy kicsit. A kormánydöntés apropóján a Momentum a Vasi megyeszékhelyen is gyertyás megemlékezést tartott, mi pedig kicsit felelevenítjük az ennek helyszínéül szolgáló, szombathelyi főiskola történetét.

A felsőfokú Szombathelyi Tanítóképző Intézet 1959-ben alakult, jogelődje pedig a középfokú Kőszegi Tanítóképző volt. Három évvel később elindult a népművelő-könyvtár szakos képzés, 1966-ban pedig a Magyar utcai kollégium is a főiskola rendelkezésére állt. A képzések sora elkezdett bővülni, '71-ben a Pécsi Tanárképző Főiskola Kihelyezett Tagozatán megkezdődik az általános iskolai tanárképzés matematika-ének, matematika-testnevelés, matematika-orosz szakpárokon. Az egyes oktatásokra mind többen jelentkeztek, így az intézmény hamar fejlődő pályára állt.

Az 1974-es év kiemelkedik az iskola történelmében, ugyanis ekkor alapították meg az önálló Szombathelyi Tanárképző Főiskolát. '82-ben az Ady téri kollégiumot is használhatták már a diákok, majd '84-ben a főiskola felvette a minden helyi számára jól ismert Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola nevet. Még ebben az évben megnyitották az új épülettömböt is a természettudományi szakok számára.

A rendszerváltás után nyelvi tanszékek kaptak helyet Szombathelyen, az új sportcsarnokba pedig "beköltözik" a Testnevelés- és Sporttudományi Intézetet és tanszékei. 1998-ban a főiskola megkapja az alkalmazott nyelvészet és az uralisztika szak egyetemi szakindításának engedélyét, majd '99-ben a nemzetközi tanulmányok - Európa-tanulmányok egyetemi alapszak és a kommunikáció szak is elindulhat. Mivel már erősen ráfért, 2000-ben a Berzsenyi téri épületet kissé átépítik, felújíták.

2002-ben három kar jön itt létre: Bölcsészettudományi Főiskolai Kar (BTK), Természettudományi Főiskolai Kar (TTFK), és a Testnevelési és Művészeti Főiskolai Kar (TMFK). Később a BDF az új felsőoktatási képzési rendszerben már 24 alapszakot akkreditált, és néhány év múlva a hallgatók használatba vehették az új Központi Könyvtárat, Pedagógiai Szolgáltató Központot és Felnőttképzési Központot.

2007 sorsfordító volt az intézet életében, a főiskola Szenátusa ugyanis kinyilvánította egyesülési szándékát egy nagyobb intézménnyel. Négy egyetemmel is tárgyaltak, ezek a győri Széchenyi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a veszprémi Pannon Egyetem és a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem. Ebből aztán csak a két utóbbi maradt „versenyben”, mert a győri és a pécsi egyetemnek nem tetszett az integráció, ők csak a beolvadást fogadták volna el. Végül Sopront hirdették meg győztesnek. Sajnos több egyetnemértés, illetve finanszírozási konfliktus után rövid idő múlva, 2016-ban elvállnak az intézmények útjai, ezzel párhuzamosan pedig bejelentették az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) való egyesülést. Az új név: Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ lett.

Az új tanévet az ELTE már az integrálódott karokkal kezdte meg. A bölcsészettudományi és természettudományi képzéseket az ELTE budapesti karokon belül, de Szombathelyen létrehozott úgynevezett Centrumokban indították el.

Az ELTE-SEK egyébként a soron következő nyílt napját most pénteken, azaz december 7-én tartja.

fotó: tudastar.nyme.hu

Ködösítés?

Ködösítés?
 
Megkezdődik a naptári tél, és a Vas megyei ködös időjárással ismét előkerült egy bosszantó szokás: van, aki mindenhol ködlámpát kapcsol, ha kell - ha nem. Nézzük tehát, hogy valójában hogyan helyes a kiegészítő lámpánk használata:
 
1) Szabályosan legyen felszerelve! Most nem untatnék senkit a fárasztó paraméterekkel; akinek gyári, annak úgyis jó, aki pedig utólag szereltette fel, pillantson rá a felszerelési ábrákra egy Google kereséssel.
 
2) Mielőtt elkezdjük használni, tudatosítsuk magunkban, melyik a kapcsolója. Sőt! Sokan nem is tudják, de a legtöbb autóban az első- és hátsó ködlámpa külön kapcsolható. Ne szégyelljük magunkat: próbáljuk el a mozdulatot elindulás előtt.
 
3) A használat kulcsmondata: ha a látási viszonyok indokolják. Ez valójában lehet erősebb felhősödés, köd, eső, hóesés, porfelhő, füst stb., amik miatt kiemelten fontos lesz a láthatóságunk. Fontos: álló járművön – a forgalmi okból megálló járművet kivéve – a ködlámpát tilos használni.
 
4) Ha valakit utolérünk, és "vonatozunk" mögötte, akkor semmi haszna nincs, csak az előttünk haladót vakítjuk el vele. Kapcsoljuk le!
 
5) Ha valaki utolér, és már biztosan vagyunk benne, hogy lát minket és folyamatosan mögöttünk fog haladni, akkor már csak arra jó, hogy elvakítsuk őt. Kapcsoljuk le!
 
6) Nem csak haladáskor, de forgalmi okból történő megálláskor is (pl. vasúti átkelő), ha már beálltunk valaki mögé, vagy beálltak mögénk, akkor már csak arra jó, hogy elvakítsuk őt. Kapcsoljuk le!
 
+1) Ha nem indokolt, akkor ne használjuk őket! Egyetlen esetet tudunk elképzelni, ami ez alól mentség lehet: ha kiég az egyik első tompított lámpa izzója, akkor ideiglenesen, amíg nem tudjuk megoldani az izzó cseréjét, kapcsoljuk fel az első ködlámpát. Ez talán a kisebbik rossz ahhoz képest, mintha teljesen sötét lenne az autó egyik fele. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy hetekig járhatunk így: a lehető leghamarabb cseréljük ki az izzót a normál lámpában!
 
A poszt megosztásával segítheted, hogy ez a pár információ minél több autóshoz eljusson!
 
fotó: autozz.blog.hu

Hahó, hó!

Kivételesen igazuk volt az időjós mágusoknak, és valóban megérkezett a beígért hó; így talán az autósokat sem érintette váratlanul a csapadék.
Mindenki ismeri a szokásos jótanácsokat, amiket a média is harsog: téligumi, hókefe, ablakmosó folyadék. Mi itt a Piszkavasnál viszont összeszedtünk pár olyan gondolatot, amik ezen túl is segíthetnek:

- "bikakábel": a tél megviseli az autó akkumulátorát, így ha jó időben már bizonytalan az indítás, télen biztosra vehetjük: amikor éppen az oviba indulnánk a gyerekért, nem fog beindulni a kocsi. Ilyenkor átmeneti ("életmentő") segítség a kábel, a sürgős fuvar után viszont ajánlott új akkumulátor vásárlásán elgondolkozni. 
- zárjégoldó és -olajozó: a kis flakon segítségével a befagyott zár hamar kinyílik. Ne engedjünk a kényelemnek, ezt ne a kocsiban tartsuk!
- pokróc: egy pokrócot érdemes az autó csomagtartójába tenni. Reméljük nem kell használnunk, de ha úgy adódik, hogy két település között akadunk el végleg, nagyban meg fogja növelni a komfortunkat. 
- egy palack ivóvíz: hosszabb út előtt tegyünk a kocsiba innivalót. Sosem lehet tudni. 
- autós telefontöltő: ha segítséget kell hívni, tuti akkor lesz lemerülve a telefonunk.
- egy darab papír, rajta pár fontos telefonszámmal: baj esetén kapkodhatunk, a telefonunk kieshet a zsebből, kézből. Ha összetörik, így akkor is tudjuk a számot, amit hívni szeretnénk egy kölcsönkért telefonról. 
- meleg lábbeli: csizma, bakancs, vagy más téli cipő legyen nálunk, akkor is, ha amúgy nem azt viseljük. 
- zseblámpa: a nap túlnyomó részében sötét van, de baj esetén muszáj látnunk. Akár telefonálás közben is, így az okostelefon nem jó megoldás.

Ha pedig elakadt, segítségre szoruló társat látunk, vagy csak egy el nem induló kocsi mellett didergő autóst, ne legyünk megszeppenve, kérdezzünk: "Helló! Tudok valamiben segíteni?"

Fotó: idokep.hu

Címkék: , hóesés, piszkavas

Rozsdafoltok: MMIK, azaz Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ

Az első ötlet 1973-ban született arról, hogy a megyei kulturális élet felpezsdítésére egy külön épületet szánjanak. Rá tíz évre, az országban másodikként (Debrecen után) pedig fel is építették az MMIK-t. Magát az épületet egyébként eredetileg Pécsre tervezték, de ott mégsem valósult meg a beruházás, így kerültek a tervek Szombathelyre, ahol egy egész városrészt, az egykori Karicsát bontották el, hogy 96 millió forintból megvalósítsák őket. A területen akkor kisebb házak, a ma látható téren pedig Majtényi Károly villája, valamint a "Marika tanszék" (kocsma) volt megtalálható.

Ahogy a jelenlegi, úgy az egykori szombathelyi polgármester is mondhatta, „Épül szépül Szombathely”. Bár akkor még nyilván nem voltak EU-s támogatások, a megvalósítási problémákat már akkor is szerették elmismásolni: az épület elemeit nem sikerült az előírt méretben legyártani, így a kivitelezőknek Mekk-mesterként kellett dolgozniuk, hogy így vagy úgy, de átadható legyen az épület. A tákolásokra sajnos csak később derült fény, de az eredeti nemtörődömség így a későbbi évtizedekre is jókora kihatással bírt.

Az MMIK épülete aztán 2012-ben állami tulajdonba került, és intézményként megszűnt létezni. Már csak a felirat maradt. Azóta itt működik a Mesebolt Bábszínház, az Ungaresca Táncegyüttes, valamint jelen van a Nemzeti Művelődési Intézet, meg rajtuk kívül még több, mint 40 másik szervezet is, akik próbálják élettel megtölteni a szocreál épületet.

A központ vagy a környező tér, parkoló felújításáról vagy a bontásról az önkormányzat nemigen beszél. Legutóbb 2016. áprilisában a városi közgyűlés elé került az intézmény felújításának terve. Ebben az állt, hogy a színházterem kivételével az épületet szerkezetig visszabontják, szigetelést és gépészeti rendszer, nyílászárókat és burkolatokat cserélnek; persze a régi tákolások eltűntetésével, már amennyire ez lehetséges. a burkolatokat. Ebbe viszont csak akkor vágnának bele, ha az önkormányzatnak sikerülne megszereznie a tulajdonjogot az államtól. Ezt állítólag már 2013-ban kezdeményezték, de válasz azóta sem kaptak; mondjuk nem is került elő többet a kérdés.

---

Ha tetszik, amit csinálunk, lájkold a Piszkavas Facebook oldalát, és iratkozz fel a Piszkavas Média Youtube csatornánkra is. Az eddig megjelent írásaink és videóink pedig egyszerűen visszakereshetőek a piszkavasmedia.blog.hu oldalon.

Rozsdafoltok – Az oladi kilátó

A város északi részén, az „oladi domb”-on álló kilátót 1935-ben, a Szombathelyi Városszépítő Egylet ötven éves fennállása alkalmából építették fel; hozzá egyébként kocsma is tartozik a domb alján, találóan Kilátó Szomjoltó néven.

Az épületet legutóbb 1985-ben újította fel a Szépítő Egyesület a Városi Tanács és a városiak segítségével. A ’80-as évek jellegét ma is őrzi vas lépcsőivel, szocialista hangulatával.

Azóta láthatóan nemigen változott semmi; bár a füvet néha lenyírja valaki, és az alsó két méter falát is lefestik a graffitik miatt, a kilátóhoz vezető út romos, az épület csúnya és elhagyatottság benyomását kelti, valamint mára már a kilátás sem az igazi: a fák túlnőttek a tornyon; pedig régen tiszta időben még a Kőszegi hegyeket is megcsodálhattuk.

Ez a szombathelyi rozsdafolt a helyiek és az ide látogató turisták egyik kedvenc kirándulóhelye lehetne, és talán nem is kerülne sokba a felújítása, valamint a környezet rendbetétele; de jelenlegi állapotában inkább csak szomorúságra adhat okot. Sajnos a kilátó renovációja a döntéshozói akarat hiányában még sok évig várathat magára.

---

Ha tetszik, amit csinálunk, lájkold a Piszkavas Facebook oldalát, és iratkozz fel a Piszkavas Média Youtube csatornánkra is. Az eddig megjelent írásaink és videóink pedig egyszerűen visszakereshetőek a piszkavasmedia.blog.hu oldalon.

Rozsdafoltok - A Magellán Center

Sok méteres gaz, fák, bokrok nőnek a szombathelyi Kossuth Lajos és Kiskar utca kereszteződésében álló üres telken, az egykori Édász-központ helyén. Egy egész kiserdőnek ad lassan otthont az értékes terület, amit a helyiek csak Magellán Centerként ismernek – illetve ismernének, ha megépült volna az egy szombathelyi fideszes képviselő által megálmodott bevásárlóközpont.

A régi ígéretek szerint a szupermarket építésén kívül teljesen megújult volna a Kossuth Lajos utca: a Fő tér folytatásaként, egészen a posta épületéig mindkét oldali járdának díszburkolatot szántak, és a közvilágítást adó lámpákat is kicserélték volna díszes kandeláberekre. Az egykori dokumentumok kitértek arra is, hogy a Kiskar és az Óperint utca kereszteződésében a jelenlegi közlekedési lámpát egy körforgalom váltaná fel. A Magellán Center tervezett mélygarázsának közúti kapcsolatát a meglévő Thököly utcai körforgalmi csomópont negyedik ágán keresztül biztosították volna.

Az építkezés kezdetén az itt álló épületeket lerombolták; aztán előkerült néhány ókori rom, melyek feltárása miatt csúszott a projekt, egészen addig, míg az egész lassan be nem fuccsolt. Persze időközben megváltoztak a gazdasági körülmények is, és a plázastop sem segített. A továbbiak pedig jól látszanak felvételeinken: tíz éve elhanyagolva, gazdátlanul találjuk ezt a belvárosi területet egy nagy „Eladó” táblával. Korábbi látványtervek szerint egyébként az Aldi is szeretett volna ide építeni egy diszkontot, de valószínűleg ebből sem lesz semmi. 

Ahogy a város megannyi rozsdafoltja, sajnos várhatóan ez is jó sok évig fogja még csúfítani Szombathelyet.

„Dr. Puskás Tivadar polgármester jelezte, hogy a város számára fontos a szóban forgó terület rendezése.” Vas Népe, 2012

---

Ha tetszik, amit csinálunk, lájkold a Piszkavas Facebook oldalát, és iratkozz fel a Piszkavas Média Youtube csatornánkra is. Az eddig megjelent írásaink és videóink pedig egyszerűen visszakereshetőek a piszkavasmedia.blog.hu oldalon.

süti beállítások módosítása