Ma van április 4, Magyarország „felszabadításának” napja

Még sokan emlékeznek az április 4-i ünnepségekre, felvonulásokra. Ez volt hivatalosan az a nap, amikor az utolsó német csapatok is elhagyták az országot a Vas megyei Nemesmedvesnél a II. világháború végén, helyükre pedig a szovjet "felszabadítók" érkeztek - vagy maradjunk annyiban, hogy ezzel a nappal a szovjet hadsereg számára lezárult Magyarország területének elfoglalása. Pedig az igazság az, hogy nem április 4-én, és nem Nemesmedvesnél távoztak a német csapatok. Viszont az eredeti parancs szerint április 4-e volt kitűzve a Vörös Hadsereg számára, mint az Ausztriába való bevonulás dátuma, amihez aztán "papíron" kénytelenek voltak ragaszkodni a tisztek.

A tervet egyébként a szovjetek majdnem teljesítették, de Kőszeg környékén még április 11-én is harcok folytak, és feltehetőleg csak április 13-án, Pinkamindszentnél hagyta el Magyarországot az utolsó német katona. Ennek ellenére az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak annyira megtetszett a Sztálin által kitűzött nap, hogy egy rendelettel a felszabadulás ünnepévé nyilvánította április 4-ét, amit ezután negyven évig nagy csinnadrattával évente megünnepeltek.

A háború után a győztes nyugati hatalmak és a Szovjetunió vezetői Ausztriánál húzták meg a választóvonalat Kelet és Nyugat között, a Szovjetunió pedig jogot nyert arra, hogy Magyarországon fegyveres erőt tarthasson. Sőt! A Német Birodalom kapitulációját követően sem a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, sem a politikai pártok nem kívántak magyar katonai jelenlétet sem Budapesten, sem a magyar nagyvárosokban. Így vált a nemzetiszocialista Németország megszálló katonáinak kiűzése és a nyilaskeresztes hatalom megdöntése egyben Magyarország szovjet megszállásának kezdetévé.

Érdekesség, hogy a XX. század végi rendszerváltástól kezdve politikai és történettudományi viták tárgya, hogy indokolt-e felszabadításról beszélni a Vörös Hadsereg magyarországi katonai tevékenységével kapcsolatban. Ugyanis a „felszabadít” (освободить) szót a háborúban győztes szovjetek Magyarország vonatkozásában saját maguk sem alkalmazták.

fotó: nol.hu

---

Tetszik, amit csinálunk? Lájkolj, olvass, iratkozz fel!

 facebook.com/piszkavas
 piszkavasmedia.blog.hu
 youtube.com/channel/UC6b6xdrBCQ9duXz5cw5QyAg
✒️ piszkavasmedia@gmail.com