Reggel a szokásos időben kelek fel. Tegnap ugyan esett hajnalban 10 centi hó, de gondolom, egy teljes nap alatt csak sikerült azt letakarítani a városi utakról. Leviszem a biciklimet a panel második emeletéről, majd a folyton visszacsukódó ajtón átküzdve magamat kitolom a küszöbön; bele a latyakba.

Havi majdnem 10 ezret fizetek közösköltségnek, de úgy tűnik, ebbe csak a heti egy kis zacskó szemetem elszállítása, a lépcsőház világításának fele (a burkolat nélküli izzók másik fele már rég kilopva - nem is pótolja senki), és a fagypont feletti hőmérsékletre való fűtés fér bele. Az épület előtti hóeltolás már külön fizetős lenne?

"Nem urizálhatok", gondolom magamban, hisz nem engedhetek meg magamnak olyan luxust, hogy egy jobb környéken vegyek ki albérletet. Felülök a bicajomra, irány a vasútállomás. Kerülgetem az autókat, amik minden talpalatnyi részen állnak. Mikor a panelek épültek, két lakáshoz készült egy parkoló, ami mára már nyilván nem elég. De mivel ezen téren sosem történt még semmi, már mindenki beletörődött. Emlékszem, 4-5 éve még kijártak ide a külső városrészbe a közteresek büntetgetni - mintha ez megoldás lenne a problémára -, de manapság már nem jönnek el ilyen messze a Fő tértől.
Múltkor a tűzoltóautó sem jutott be az eleve szűk és kanyargós kisutcákba: azóta feltúrt sárcsík mutatja a törött kék pad mellett, hol volt kénytelen átvágni a füvön.

Kiérek a lakótelepről, keresem a megszokott "gazdaságos" bicikliutat. Ezeket amúgy tök könnyű megépíteni, csak egy vödör sárga festék kell hozzá, amit végighúznak a járdán. De se csíkot, se az alapjáratom széttört aszfaltot nem találja a szemem. Csak hó és latyak mindenütt.

Tekerek utcáról utcára, gondolom biztosan véletlenül maradt ki a járdaszakasz a takarítók vezényléséből. De már lassan félúton járok, és még egy darab tiszta féljárdát-félbicikliutat nem láttam. Most örülök csak igazán, hogy hajnalban kell munkába mennem. A többiek által tegnap kijárt kis csíkon még csak-csak eltekerek, de a később kelők majd egymást fogják vizslatni, mikor szembe találkoznak: vajon ki fogja hamarabb félrerántani a kormányt? 
A hidegben ilyen buta kis filmek jutnak eszembe; de nem kalandozhatok el nagyon, a járda közepén lévő tűzcsapot még így is látom, de a nagy, négyzet alapú és megsüllyedt (szerintem) csatornaszigetet már nem: itt az emlékezetemre hagyatkozom, hogy elkerüljem.

Ám meglátok egy kismamát, aki csak tolni meri a biciklit; nem kockáztatja, hogy a gyerekülésbe szíjazott kislányának (ezt a rózsaszín ruhából gondolom) baja essen. Azért ez már elég ahhoz, hogy utamat megszakítva készítsek pár fotót is. Nagyapám is mutatott múltkor képeket a háború utáni Magyarországról; most már nekem is van hasonló.

Lassan beérek a vasútállomásra, ahol próbálok az elhagyatott biciklik mellett valami kis helyet találni a sajátomnak. Nem sikerül, marad a kerítésnek döntés, a kihelyezett tiltótábla ellenére is. 
A peronokhoz érve meghallom az ismerős szignált, és kedves hangot: "Kérjük felszállás előtt tájékozódjanak, és az úticéljuknak megfelelő vonatba szálljanak fel".

Én ekkor már csak arra tudok gondolni, hogy remélem az őszi önkormányzati választások előtt valamennyien tájékozódni fogunk, és úticélunknak megfelelően fogunk szavazni, ki vezesse ezt a várost.
Az egyik peron Oroszország, a másik Európa lesz.