Rozsdafoltok: A 11-es Huszár úti laktanya (újratöltve, videóval)

A Szombathely egyik legforgalmasabb útja mellett található, egykori katonai épületnek eseményekben gazdag múltban volt része. Történetének kezdete az Osztrák-Magyar Monarchia korába nyúlik vissza. Az 1800-as évek végén, a környéken állomásozó császári csapatoknak már nem sikerült megfelelő mennyiségű és minőségű szállást biztosítani, így hadsereg döntéshozói egy vadonatúj épületegyüttes felhúzásába vágtak.
Akkoriban persze elég fontos volt, hogy minél praktikusabb elhelyezésűek, és a katonai hierarchiát tükröző, különálló épületek álljanak a hadsereg rendelkezésére. Ez a magyarázata, miért terül el ekkora területen a komplexum.
Első „lakója” a 11-es huszárezred volt (innen az út elnevezése is); majd a II. Miklós orosz cárról elnevezett ulánus ezred, aztán a Vörös Őrség, a világháborúk között pedig a Magyar Honvédség egységei használták. A II. világháború végén a nyilasok költöztek be, emiatt pedig stratégia célpontnak számított a nyugati bombázók számára. Nem mellesleg egy igen fontos vasútvonal is húzódott a környéken.
A háború után, sok mással egyetemben a szovjetek az épületegyüttest saját tulajdonuknak tekintették, így ők lettek az új gazdák. Sajnos a karbantartás csupán a legszükségesebb teendőkre terjedt ki, így amikor a rendszerváltás után a laktanya a város tulajdonába került, az igen rossz állapotban volt. Ez a mai napig is kihat az esetleges hasznosítására.
Az akkor még egységes területet aztán elkezdték felosztani, és megpróbálták felhasználni különböző projektekre. Így többek között civil felsőoktatási célok is megvalósultak, némely részét pedig lakótömbnek újították fel. Azóta több kisebb próbálkozás és ötlet is született, mi legyen a terület sorsa. Az udvara újabban számos rendezvénynek ad helyet, például itt alakítanak ki tábort a raliautók számára is. Nemrég közlekedési csomópont építéséről is írt a média, azonban hiába van szó értékes területről, a renovációra jelenleg messze nincs meg a megfelelő mennyiségű pénz. Így a megmaradt szárnyak – legalábbis egyelőre - továbbra is pusztulásra vannak ítélve.
---
Tetszik, amit csinálunk? Lájkolj, olvass, iratkozz fel!