Szombaton délelőtt a Kámoni Arborétumért Egyesület szervezésében egy kellemes, vörösboros sétán vettünk részt.

Az esemény érdekesebbé tételére két szakértő is jött velünk: dr. Balogh Lajos, botanikus, főmuzeológus, a növények „főtudora”, és Kelemen Tibor, a Gothard-iskola tanára, a Madarász suli vezetője, a madarak szakértője. A foglalkozás célja a növény- és madárvilág téli életének, viselkedésének megfigyelése volt. Mindkét szakértő rengeteg érdekességet mondott, sok meglepő, számunkra - egyesületi tagoknak - is új ismeretet.

Sétánkat a madarak megfigyelésével kezdtük, már az is különleges, hogy mennyi különböző madárfaj él vagy vonul át az arborétum területén. Nem gondoltuk volna, hogy itt a város szélén, sűrűn beépített területen, ilyen gazdag populációja létezik az ismertebb, sőt a ritkább madárfajoknak is. Már önmagában ez is okot adhatna arra, hogy szigorúbb védelem alá kerüljön az arborétum. Ez alatt nem azt értem, hogy le kellene zárni a látogatók elöl, sőt sokkal több ismeretterjesztő előadást, nyári gyerektábort, hangversenyeket, terepgyakorlatokat kellene tartani. Ennek, jelenleg sajnos nincsenek meg sem az anyagi, sem a személyi feltételei. (Erről majd egy későbbi alkalommal szeretnék írni.)

Most viszont térjünk át a madáretetőhöz! Először kellő távolságból, távcsővel szemléltük meg a madarak viselkedését, majd közelebb settenkedtünk, hogy szabad szemmel is szemrevételezhessük őket. Legaktívabbak a cinegék voltak, láttunk széncinegét (Parus major), kék cinegét (Parus caeruleus), fenyvescinegét (Parus ater).

A széncinege a legélelmesebb madarak közé tartozik, hamar felfedezi az újdonságokat, a teli madáretetőt, és az etetőre járó cinkecsapatok vonzzák később a többi madárfajt is (rigók, pintyek). Riasztásukra minden madár figyel és reagál. Ha meghalljuk, hogy a széncinege légiriadót fúj, biztosak lehetünk benne hogy hamarosan meglátjuk a levegőben közeledő ragadozó madarat.
A legnagyobb meglepetést számomra az okozta, hogy a széncinegék rövid távú vonulók, kis távolságokat tesznek meg költési időszakon kívül, részben kóborolnak (határozatlan irányú elmozdulás) táplálékot keresve. Tévesen azt gondoltam, hogy a cinegék állandóak és minimális mozgásokat végeznek. Azaz, egy bizonyos helyen a populáció változatlan.
Ez csak részben igaz, vannak olyan körülmények, amelyek komolyabb elmozdulásra is késztethetik őket. Az északabbi költőhelyekről, különösen, ha nagy volt a szaporulat, nagyobb számban érkeznek a Kárpát-medencébe. Lengyelországtól Oroszországig megindulnak a madarak, hogy táplálékot keressenek, amit az északabbi területek zord időjárása tovább siettet.
Előfordult, hogy Oroszországból, 1700 km távolságból érkezett széncinegét sikerült befogni hazánkban. Télen az etetőknél végzett gyűrűzéseknél nagyon jól lehet látni, az idő teltével hogyan változik az etetőre járó cinegék összetétele. Egy ideig csak a már gyűrűzöttekkel találkozhatunk, később megjelenik egy nagyobb, gyűrű nélküli csapat. Egy-egy etetőnél egy téli szezonban 3-400 széncinegét lehet meggyűrűzni, holott, ha csak távolról figyelnénk az oda járó madarakat, azt hihetnénk, csak 30-40 cinege látogatja nap mint nap.

A kék cinegék ősztől tavaszig szintén kóborolnak, és szívesen húzódnak be tavaink nádasaiba, ahol nagyobb csapatokba verődhetnek és a nádbugákból kiszedett magvakkal táplálkoznak. Gyakran keverednek vegyes madárcsapatokba is, így együtt látható a kékcinege, őszapó, királyka, fakusz. Kassa közelében ősszel gyűrűzött madarat fogtak vissza Komáromban a téli időszakban, egy másik alkalommal a Tardoson (Gerecse), etetőnél gyűrűzött kék cinegét Liptószentmiklós (Magas Tátra) közeléből jelentették vissza néhány hónap múltán.

A fenyvescinege elsősorban a fenyvesekkel teli magasabb fekvésű régiók jellegzetes madara, de a Kámoni Arborétumban is szép számmal előfordul, köszönhetően a kiterjedt fenyő állománynak. (Kámon jellegéből adódóan „fenyős arborétum”, rengeteg különleges fajjal, hazánk egyetlen fenyőfajta fenntartó telepe, 3000 taxonnal.)
A cinegékhez hasonlóan a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozik még a vörösbegy (Erithacus rubecula), melyet korábban a rigófélék közé soroltak. Vonuló, a nálunk telelő példányok jelentős része Európa északabbi térségeiből érkezik hozzánk. Az etetőkön is gyakori, ezért láthattunk mi is. A hazánkban gyűrűzött példány legtávolabbi megkerülése, tőlünk 2760 km-re, Portugáliában történt.

A pintyfélék (Fringillidae) szintén a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartoznak. Ők már kicsit óvatosabbak voltak a cinegéknél, de azért sikerült több fajukat is felfedezni, úgymint az: erdei pinty (Fringilla coelebs), fenyőpinty (Fringilla montifringilla), csíz (Carduelis spinus), tengelic (Carduelis carduelis), zöldike (Carduelis spinus), süvöltő (Pyrrhula pyrrhula), valamint a meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes), ez a madárka közelítette meg legkörültekintőbben a madáretetőt.

Az erdei pinty vonuló madár, az északkelet-európai állomány egy része hazánkban tölti a telet, míg az itteni állomány a mediterrán térség nyugati részén telel. A Magyarországon gyűrűzött példány legtávolabbi megkerülése: 1744 km Algéria.

Fenyőpinty: hazánkban nagy számban vonul át, de rendszeres téli vendég is. Az ősz közepétől gyakran figyelhető meg a madáretetők környékén, városi parkokban más magevő énekesmadarakkal alkotott vegyes pintycsapatban. A hazánkban gyűrűzött fenyőpinty legtávolabbi megkerülés: 3223 km Oroszország.
Csíz: vonuló madár, mely kontinensünk északi részéről a mediterrán vidékekre és Észak- Afrikába megy telelni. Magyarországon nagyon kis számban költ, de gyakori átvonuló és téli vendég. Télen megfigyelhető a madáretetőknél is, de korántsem olyan gyakran, mint a többi gyakori pintyféle. A hazánkban gyűrűzött példány legtávolabbi megkerülése, tőlünk 2513 km-re, Portugáliában történt.

Tengelic: a hideg idő beálltával gyakran találkozhatunk vele a madáretetőkön. Nagyrészt állandó, de télen észak-déli irányú kóborlása is megfigyelhető. A gyűrűzési és a megkerülési hely közötti legnagyobb távolság 1519 km (Magyarország-Oroszország).

Zöldike: többnyire állandó, de télen kóborolhat. Ilyenkor gyakran keresi fel a madáretetőket más pintyfélékkel és magevő madarakkal vegyes csapatokban. Az északi populációkból sok egyed hazánkban tölti a telet. Legtávolabbi megkerülés: 1370 km (Magyarország- Törökország).

Süvöltő: vonuló, de telelő egyedei is megfigyelhetők hazánkban. Rendkívül ritka fészkelő nálunk, a hazánkban költő párok fenyőfákon fészkelnek. Legtávolabbi megkerülés: 2365 km (Magyarország-Oroszország).

És ezek a fajok még csak a töredékét képezik, az arborétumban állandóan vagy időszakosan fellelhető fajoknak, egyedeknek. Ilyenkor februárban és az egész téli időszakban a legfontosabb feladatunk eleséget és ivóvizet biztosítanunk a madarak számára. Az etetési időszak dandárja Magyarországon az első fagyok beköszöntétől (általában november elejétől) ezek tartós megszűnéséig (időnként egészen április közepéig) tart. Az énekesmadarak téli etetésével kapcsolatban, nagyon helyesen, mélyen beépült a köztudatba, hogy "Ha egyszer elkezdtük, ne hagyjuk abba." A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről-évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, és ezt véletlenül éppen a tél leghidegebb időszakában tesszük, a madarak nehéz helyzetbe kerülhetnek. Különösen fontos, hogy a reggeli órákban elegendő táplálékot találjanak, mert különben az éjszakai kemény fagyok után könnyen elpusztulhatnak.

Még rengeteg érdekességet lehetne említeni a madarak téli viselkedésével kapcsolatban, (például azt, hogy nem egyszerre szállnak az etetőre, hanem kis kihagyásokkal, ezzel is védekezve a ragadozó madarak támadása ellen), de pillanatnyilag ennyi ismeret is bőven elég!

Legközelebb az arborétumban található különleges növényekkel és az arborétum nehéz helyzetével kapcsolatos írással jelentkezem.

Somkuthy Klára