Rozsdafoltok - Autósmozi

„Kiskoromban én is voltam itt bátyámmal, és apuval. A nagy, szabadtéri vászon gyerkőcként elvarázsolt. Persze a mi Trabinkban nem volt rádió - amin a film hangja érkezett rövid hullámhosszon -, így a szomszéd autóban ülőket kértük meg, hangosítsák fel az övükét. Máig meghatározó élményem.” - Tamás, egy mai napig aktív Trabantos.

A mai fiatalok talán nem is tudják, de régen Szombathelyen is volt ám autósmozi. Mint oly sok divatos időtöltés, ez is amerikából indult 1930 körül; ott az 50-es és 60-as években élte fénykorát. Hazánk nagyjából fél évszázados fáziskéséssel zárkózott fel, Szentendrén 1984-ben nyílt meg az első magyar autósmozi. Főleg a Balaton körül volt népszerű a műfaj, de sok városban nyitottak meg akár egy-egy parkolót is, hogy ott vetítsenek filmeket.

Sokan a videótékák elterjedésére fogják az autósmozik alkonyát, hiszen 2000 körül már csak alig két tucat működött belőle. Szombathely is ezen túlélők közé tartozott, a vasi megyeszékhelyen még a 2000-es évek elején is szinte minden este vetítették az aktuális sikerfilmeket. Egy meleg nyári estéhez ideális program volt!

Az autósmozi sokunk számára nagyon hiányzik, és talán fenntartható is lenne az önkormányzat segítségével. A városfejlesztési koncepció teljes hiányában azonban hiú ábrándokat nem érdemes kergetni.

A mozivászon, a vetítő- és a kiszolgálóépület még ma is megvan, „természetesen” kifosztva és nagyon leromlott állapotban, a Szabadidő Központban – utóbbi elnevezés manapság szintén csak csúfolódásnak tudható be.