Könyvajánló: Az elvándorlás víziója és hatása Ayn Rand fő műve, az Atlas Shrugged alapján

Mi történik, amikor a világot mozgató gondolkodó eredményeit elkezdik elvenni, semmibe venni különböző eszközökkel?

Egy olyan világban, ahol tömegek idealizálják a középszerűséget, ahol összetévesztik a kényelmet a boldogsággal, ahol sokan megvetik a sikeres embereket, és tömegek tapsolnak a tolvajoknak, óriási motivációt tud adni ennek a történetnek a megértése.

A hatalmon lévők jogszabályokkal próbálják ellehetetleníti az embereket, sőt, még morális felsőbbrendűségre is hivatkoznak. Vannak olyan komoly, újító iparosok, feltalálók, kutatók, és mérnökök, akik úgy érzik, hogy a kormány fokozatosan átveszi az irányítást, és ellehetetleníti a munkájukat: ezért úgy döntenek, ellenállnak!

Végül a gondolkodók “sztrájkra mennek”, feladják minden vagyonukat, és otthagyják az országukat, ami ezután gyors ütemben össze is omlik nélkülük.

Az ország legjelesebb gyártulajdonosai, tudósai és művészei hirdetik meg a sztrájkot. Elvándorolnak, visszavonulnak egy hegyek között fekvő helyre, ahol kiépítik saját életüket.

A hegyi településen összeverődött társaság azt akarja bizonyítani, hogy racionális és produktív erőfeszítések nélkül a gazdasági élet, és vele együtt a kultúra is összeomlik, a társadalom szétesik.

A sztrájk megvonja a társadalmat mindazoktól, akik eddig hozzájárultak az ország virágzásához.

A regény magába foglalja a szerző objektivista nézeteit, és filozófiáját is - ennek ellenére (vagy pont emiatt) modellez egy olyan világot, ahol csak a morális felsőbbrendűségre, ismerősökre, képzetlen emberekre bízott vagyon azt eredményezi, hogy az emberek elvándorolnak. Ezután a gyárak leállnak, a közlekedés megáll, a magtárak kiürülnek - és a kulcsszereplők (tanult emberek), akik egyszerűbbnek tartották a futást, eltűntek az egész országból.

Ahogy a fények kialszanak, és a városok hidegnek tűntek, semmi sem maradt már senkinek, csak a nyomorúságnak.

Senki sem tudja, hogyan kell megállítani, senki sem érti, miért történik? Vagy mégis, kinek szavaztunk, szavazzunk bizalmat?

#1: Gondolkodóknak, akik folyamatos elkötelezettséget mutatnak a megértésére, maguk és a körülöttük lévő világ problémáira. És soha nem helyezik el a vágyakat a tények fölé.

#2: A gazembereknek, akik elítélik az okot, kikerülik a tényekről való reagálást, csak a saját érdekeiket sulykolják és csak a saját cselekvéseikre reagálnak.

Gömböcz Zoltán

fotó: 444

---

Tetszik, amit csinálunk? Lájkolj, olvass, iratkozz fel!

facebook.com/piszkavas
piszkavasmedia.blog.hu
youtube.com/channel/UC6b6xdrBCQ9duXz5cw5QyAg
piszkavasmedia@gmail.com