Egy választási plakátról

Az EP választás közeledtével egyelőre nem árasztotta el plakáterdő Szombathelyet, egyik kedves olvasónknak viszont támadt pár gondolata az egyik kapcsán.

---

Munkába menet szembe találtam magam ezekkel a plakátokkal.

Van a jövőnknek 3 alappillére aminek az ára brutálisan megemelkedett az elmúlt 9 évben.
- Ez egyik az egészségügyi ellátás. Egy nem ritka epekő műtét, epehólyag eltávolítás, epehólyag műtét akár 240 000 Ft is lehet.
- Második az oktatás, itt például orvosi és fogorvosi képzések esetén több mint egy millió forintba kerül egy félév.
- A harmadik pedig a lakhatás. Szombathelyen egy 70-110 m2-es lakás 22 000 000 Ft körüli érték.

Az ehhez szükséges források, leginkább a munkahelyi bérek ez év elejei emelések utáni is csak 2-8 %-kal százalékkal, a minimális mértékben nőttek.
Ezen számok tükrében kérlek: ha hazaértél, vess egy pillantást a bérpapírodra. Ajánlott az emelés előtti, de ha még meg van az emelés utáni, akkor azzal is össze lehet vetni.
Még akkor is, ha az inflációval próbálják meg kiigazítani ezeket és összevetik más gazdasági mutatókkal, akkor is az lesz az eredmény, hogy ez a három nélkülözhetetlen szolgáltatás aránytalanul drága.

És mégis: mindenki számára elengedhetetlenné vált egy olyan élethez, amiben képességeinket és tehetségünket maximálisan kihasználhassuk.

Itt Magyarországon sokkal nagyobb befolyással és sokkal keményebben avatkoznak be ezekbe a folyamtokba, sokkal kevesebb hatásfokkal és rossz minőségi mutatókkal, mint például az Egyesült Államokban.
Nálunk ugye van ingyenes egészségügy, ingyenes felsőoktatás, és a lakáspiacba is komoly beavatkozások történnek az utóbbi időszakban. De ez nagyon nem azt jelenti, hogy itt nem lesz probléma! Ez azt jelenti, hogy amikor válság lesz, akkor az egész rendszer össze fog omlani. Ez már sajnos látható az egészségügyben és az oktatásban is (és a helyzet csak romlik).

Változtatni kell.
Ha nem olvasol el egyetlenegy ilyen témájú könyvet és/vagy nem tájékozódsz, vagy nem tájékoztatnak erről, akkor veszélyben vagy. És még csak nem is tudsz erről.

---

Te is lennél írónk?
Jelentkezz elérhetőségeink valamelyikén, vagy csak egyszerűen üzenj ránk Messengeren!

---

Tetszik, amit csinálunk? Lájkolj, olvass, iratkozz fel!

facebook.com/piszkavas
piszkavasmedia.blog.hu
youtube.com/channel/UC6b6xdrBCQ9duXz5cw5QyAg
piszkavasmedia@gmail.com