A "magyar Drezda"? A szombathelyi bombázás

Akár csak egy háborús film. Először megszólaltak a szirénák, majd egyre jobban hallhatóvá váltak a repülőgépek motorhangjai. Az emberek menekülni kezdtek, majd a süvítő bombákat robbanások követték. Néhány perc múlva pedig már csak a szálló por, kigyulladt épületek, és romok maradtak Szombathelyen. A távolodó gépek 423 halottat hagytak maguk mögött.

A második világháború végén Budapest mellett Szombathely lett az ország második fővárosa. Ide tette át székhelyét az akkori belügyminiszter is, így emiatt a város stratégiailag kiemelt szerepet kapott a bombázások tekintetében. A légteret pedig már régóta a szövetségesek uralták, nappal az amerikai, éjjel a brit bombázók lepték el Európa egét.

A Szombathely elleni légitámadások 1944. október 7-én indultak meg, bár először "csak" a vasútállomást és repteret bombázták, később viszont egyre több polgári lakóházat és évszázados kulturális értéket is találat ért a magasból végrehajtott akciók során.

1945. március 4. éppen vasárnapra esett, az elbeszélések szerint pedig szép, napsütéses, de csípős idő volt. Az első sziréna fél 12 felé szólalt meg. Ezt követően a nap folyamán 118 darab, hatalmas B-24-es bombázó összesen öt hullámban 259,6 tonna bombát dobott a városra. Az egyik hullám például teljesen tönkretette a személypályaudvar és a fűtőház teljes vágányzatát; de emellett találat érte a Járműjavítót és az ott lévő vasúti síneket is. Már nem volt eddig sem sértetlen, de most ismét eltalálták a Szent Márton utcai elemi iskolát is.

Egy másik bombasor a Nádasdy és Vörösmarty utcák között lévő, és attól délre eső csíkot érte. De hullottak a bombák a Wesselényi és Hunyadi útra is. Eltalálták a városi Kultúrmúzeumot, és sok házat a Hunyadi úton is, az ivóvízért felelős új víztorony pedig telitalálatot kapott. Emellett áldozatul esett a Nagytemplom, a Városháza, a Püspökvár és a Megyeháza is. A bombázást nem úszta meg Mátyás király utca sem.

A bombázás viszonylag rövid ideig, nagyjából 20 percig tartott. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy Szombathely jókora részét elpusztítsák, amit a városiak valós védelem nélkül, tehetetlenül néztek végig és szenvedtek el.