Rozsdafoltok - A Brenner villa
Az épület „romjai” a Gayer-park és a Brenner-park (ismertebb nevén KRESZ-park) között, az egykor Práter néven is emlegetett területen található. Építésének éve nem ismert, de elődje már az 1800-as évek legelején is állhatott; a különböző átalakítások után pedig 1908-ban érte el végleges külsejét. Birtokolták a Batthyányak, a Montenuovo-család, egy sörgyártó cég, és persze a Brenner-família is.
A villa körüli birtok az épülettel együtt 1935-től lett a város tulajdona. Itt később tankerületi igazgatóság, úttörőház és iskola is működött; a birtokból pedig közpark lett. Egy ideig például idősek napközisotthonává alakítása is tervben volt. A rendszerváltáskor egy részvénytársaságé, majd annak csődje miatt egy rövid időre a Mezőbanké lett az épület. Tőlük vásárolta meg a német Roland Kretschmer Casino Szombathely Kft. nevű cég, akik 1993-ban kaszinót nyitottak az épületben.
Hat év után azonban különböző okok miatt (csalások, botrányok, számviteli vétségek) a tevékenységet felfüggesztették, az épület pedig éveken át kihasználatlanul állt. 2016 tavasza pecsételte meg végleg a sorsát, mivel egy heves tűzesetben a komplexum nagy része leégett.
Napjainkban az életveszély épület mindenféle le- és elzárás nélkül rohad tovább (amit a hajléktalanok és fiatalkorúak ki is használnak), miközben az ingatlant 600 milliós adósság is terheli; ez utóbbi pedig az esetleges értékesítést, elárverezést is megakadályozza. Az egykor szebb napokat is megélt Brenner villa „problémájára” jelenleg semmilyen reális megoldási terv nincsen.